101 éve, 2022 áprilisában az első világháború európai győztesei az észak-olasz Genovában gazdasági-politikai konferenciát rendeztek. A háborúra pár évvel tartott konferencia egyik célja a vesztesekre kirótt hadisarc (lásd versaillesi békediktátum) behajtásával a győztes európai hatalmak gazdasági gondjainak enyhítése volt. 

A világháború két nagy vesztese, Németország és Szovjet-Oroszország mellett jelen volt Ausztria, Bulgária és Magyarország is. Azonban a vesztes oldal képviselői sem szavazati jogot, sem beleszólást nem kaptak a konferencia menetébe. Amiért mégis meg lettek hívva az volt, hogy a jóvátételi kötelezettségükkel kapcsolatos követelésekre válaszoljanak.

Valószínű ennek a működésnek a nyomán ismerte fel az orosz fél, hogy ha ennyire semmibe veszik őket a klubban, jobb ha a klubon kívül barátkoznak. Ezért indítványozta Németország felé, hogy legalább egymással rendezzék békétlenségre oda-vissza fennálló okot adó nézeteltérést. Amit Németország az orosz nyersanyag és katonai együttműködés reményében elfogadott. Az egyezmény aláírására a konferencia résztvevők szálláshelyéül szolgáló, impozáns Imperiale Palace Hotel egyik termében került sor. (ami ma a Rapallóval szomszédos Santa Margherita Ligure fennhatósága alá tartozik.)

A legyőzött és megalázott Németország és a kommunista átalakulást épp csak elkezdett Szovjet-Oroszország - majdani Szovjet Unió - első lényegi közeledése történt így, a győztesek "jóvoltából". Ez a szerződés tette lehetővé a későbbi energiaforrás- és nyersanyagszállítás mellett a német-orosz katonai együttműködést, aminek része volt német hadiüzemek és katonai technikák Oroszországba telepítése, továbbá enélkül nem jött volna létre a frissen (újra)alakult Lengyelországot felosztó német-szovjet Molotov-Ribbentrop paktum sem. A győztesek kizárták a veszteseket, akik kényszerből egymás felé fordultak. 

A Rapallói egyezményre pár hónappal Németország és SU(Oroszország) a versailles-i békével ellentétesen, titkos záradékot csatolt a szerződéshez. Minek nyomán a leépített német hadsereg katonái titokban a Szovjetunióban képezték ki a helyi haderőt. 2022 novemberében Németország a szovjet köztársaságokkal is szerződést írt alá, mely a rapallói szerződés hatályát kiterjesztette Ukrajnára, Grúziára, Azerbajdzsánra és Örményországra. Ezzel biztossá vált a Kaukázus felől érkező olajszállítás, és Németország tovább függetlenedett a francia-brit tengelytől.

Vajon képesek vagyunk-e ma tanulni a tegnapi vesztesek és a kirekesztettek történeteiből, amik a saját történeteink is? Vajon képesek vagyunk-e ma felismerni a tegnapi, vagy éppen százegy évvel ezelőtti párhuzamokat?

Lásd még
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=17200&pIdx=2

Ajánlott irodalom
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rapall%C3%B3i_egyezm%C3%A9ny_(1922)
https://rubicon.hu/kalendarium/1922-aprilis-16-a-szovjet-nemet-rapalloi-szerzodes-megkotese

English summary
Outcast countries may find partnership between each other, as history shows in the Rapallo Agreement between Germany and the Soviet Russia, to-be Soviet Union. Is there a lesson to learn for today, we may ask.

Further reading
https://treatyofrapallo.weebly.com/
https://www.rbth.com/history/332746-how-ussr-helped-germany
https://en.wikipedia.org/wiki/Genoa_Conference_(1922)
https://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Rapallo_(1922)
https://warontherocks.com/2016/06/sowing-the-wind-the-first-soviet-german-military-pact-and-the-origins-of-world-war-ii/
https://militaryhistorynow.com/2022/04/19/devils-bargain-inside-the-soviet-unions-pre-ww2-cooperation-with-germany/
Most recommended but maybe longest
https://www.robertspublications.com/blog/on-the-history-trail-in-rapallo-with-david-roberts

Így kezdődik a harmadik világháború 

A második világháború kezdetének dátumaként 1939. szeptember 1-jét szokták megadni, amikor Hitler a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírását követően megszállta Lengyelországot. De ez csak egy volt az eseményeknek egy olyan láncolatában, amelyek akkoriban összefüggéstelennek tűnhettek.

Köztük: Japán 1931-es mandzsúriai inváziója. Olaszország 1935-ös abesszíniai inváziója. A Rajna-vidék 1936-os remilitarizálása és az ugyanebben az évben indult spanyol polgárháború. Anschluss Ausztriával és az 1938-as szudétaválság. Lengyelország keleti oldalának szovjet megszállása hetekkel a németeké után és Németország nyugati inváziója a következő évben. Barbarossa hadművelet és Pearl Harbor 1941-ben.

A lényeg az, hogy a II. világháború nem igazán "kezdődött", hanem inkább felgyűlt, mint a víz, amely addig emelkedik, amíg át nem tör egy gátat. Mi is átéltük a víz emelkedésének időszakát, bár a világ nagy része ezt csak Oroszország ukrajnai inváziója után vette észre.

Az inváziót megelőzte Grúzia, a Krím és Kelet-Ukrajna orosz megszállása; Aleppó orosz szőnyegbombázása; egzotikus radioaktív és vegyi anyagok használata orosz disszidensek ellen brit földön; orosz beavatkozás az amerikai választásokba és a számítógépes hálózataink tömeges feltörése; Borisz Nyemcov meggyilkolása és Alekszej Navalnij nyilvánvaló megmérgezése és bebörtönzése.

Vajon a szuverenitás, a jog, a szerződések, a háborús bűnök és az emberiség elleni bűncselekmények bármelyikére érkezett-e olyan határozott, egységes, büntető válasz, ami megakadályozhatta volna a rákövetkező gyalázatos cselekményeket? Vajon a globális normák egyéb megsértéseire - Szíria vegyi fegyverek polgári lakosság elleni bevetése, Hongkong autonómiájának pekingi felszámolása, Irán szomszédai ellen folytatott háborúja - adott-e nyugati válaszlépéseket Vlagyimir Putyinnak?

Röviden: volt-e Putyinnak február 24-e előtt bármilyen oka azt gondolni, hogy nem fogja megúszni az inváziót?

Nem volt. Ellentétben azzal az állítással, hogy Putyin viselkedése a nyugati provokáció eredménye lenne (például Ukrajna esetleges NATO-tagsága teljes kizárásának elutasítása), a Nyugat az elmúlt 22 évet többségét Putyin megbékítésével töltötte, enyhe szankciók és újrakapcsolódások hosszú ismétlődő sorozatában. Ukrajna pusztulása ennek a békélgetésnek a gyümölcse.

A Biden-kormányzat most azzal a kérdéssel néz szembe, hogy véget akar-e vetni ennek az oda-vissza táncnak. A válasz nem egyértelmű. A szankciók ártottak az orosz gazdaságnak, az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások segítettek lelassítani az orosz előrenyomulást, és Oroszország brutalitása egyesítette a NATO-t. Ez az elnök érdeme.

De az USA kormányzata továbbra is potenciálisan végzetes káprázatok sorozatában él.

A szankciók hosszú távon tönkretehetik Oroszországot. De a mostani küzdelem Ukrajnában rövid távú. Mivel a szankciók egyik fő hatása az volt, hogy középosztálybeli oroszok tízezreit küldték száműzetésbe, valójában ez Putyin malmára hajtja a vizet, hiszen gyengíti a politikai ellenzék még létező bázisát. Ami az oligarchákat illeti: jachtjaikat elveszthették, de fegyvert ragadni nem fognak.

Ukrajna Javelin és Stinger rakétákkal való felfegyverzése megsebezte és zavarba hozta az orosz hadsereget. Ha Kijevet MIG-29-es vadászrepülőgépekkel és más, az erőviszonyokat potenciálisan átíró fegyverrendszerekkel látnák el, az segíthetne megfordítani a helyzetet. E lépések elutasítása csak kitolja Ukrajna vég előtti gyötrelmét.

A gyakori felvetések, miszerint Putyin már elvesztette a háborút, vagy hogy nem győzhet, ha az ukránok egységesen gyűlölik őt, vagy hogy már csak kiutat keres - és nekünk kellene kitalálnunk, hogyan biztosíthatnánk számára egy ilyen kifarolási utat -, akár igaznak is bizonyulhatnak. De még erősen elhamarkodottak. A háború még csak harmadik hete tart; a náciknak Lengyelország elfoglalása is tovább tartott. Egy mozgolódó lakosság leigázásának képessége elsősorban attól függ, hogy a megszálló milyen fájdalmat hajlandó okozni. Hogy ezt megismerjük, nézzük meg, hogy mit tett Putyin Groznijjal elnökségének első évében.

Az ukrajnai repüléstilalmi zóna bevezetésének elutasítása indokolt lehet, mert ez meghaladja a NATO-országok által elviselni kívánt kockázatokat. De az a képzet, hogy ez harmadik világháborúhoz vezetne, figyelmen kívül hagyja a történelmet és gyengeséget sugall. Az amerikaiak a koreai háborúban szembeszálltak a kínai vagy észak-koreai színekben tevékenykedő szovjet pilótákkal anélkül, hogy a világot felrobbantották volna. És a konfrontációtól való hangoztatott ellenérzésünk az orosz eszkalációnak inkább behívása, mintsem elrettentése.

Komolyan fennáll a veszélye az illúzióink hirtelen összeomlásának. Egyelőre kevés a bizonyítékunk arra, hogy Putyin foglalkozna veszteségeinek csökkentésével; ellenkezőleg, ha most - miután a szankciók gazdasági árát elszenvedi, de egyértelmű győzelmet nem érte el - ezt tenné, az hatalmának megtartását veszélyeztetné.

Várhatóan Putyin emeli a tétet. Vajon ha vegyi fegyvert vet be, mint Bassár el-Aszad tette, vagy harctéri nukleáris fegyvert, a rég fennálló orosz katonai doktrínának megfelelően, vajon többet veszít mint amit nyer? A kérdés önmagában adja a választ. Egyből nyer, mivel megrémíti a Nyugatot és megszilárdítja a hatalmát. Az eddigi következményeknél kevés nagyobb veszteség érheti. És pekingi, teheráni meg phenjani útitársai figyelik a történéseket.

Hogyan kezdődik a következő világháború? Úgy, ahogy az előző kezdődött.

(Eredeti írás angolul: https://www.nytimes.com/2022/03/15/opinion/russia-ukraine-world-war-iii.html - szerző: Bret Stephens, a NYT rovatvezetője)

Átalakulásban

 2022.02.10. 12:30
Aszály viszálya szít harcot. Szűkösség dörömböl a bőség ajtaján.
Az államfő mérges orosz szomszédjától, országa Krímet veszít. Ha tüntetőt büntető fehér, orosz a segítség. Gázt akarnak? A sugárzó rom túloldalán már ugrásra készek.
Sárga ország lezárt, pöttöm vírus átugrotta. A véres tér emlék, a nyugat vásárlóerő. Építők csődölnek, kalmárok gazdagodnak, oltottak fehérben játszanak.
Közel a változás.
olympic-snowmaking.jpg

Álmodozások

 2022.02.10. 12:22

Ha minden autós letenné a kocsiját, mindjárt lenne igény a tömegközlekedés feljavítására.

Ha helyben előállítanánk ami megterem és előállítható, javainkat megosztva, az áruszállítás töredékére csökkenne.

Ha mindannyian boldogok lennénk a szülőhazánkban, hatalmas utazási vágyunk egyszerre lehanyatlana. 

(2013 nyara)

Karátson Gábor a mai magyar valósággal kapcsolatban Konfuciuszt idézi. A filozófustól egyik tanítványa megkérdezte, hogy mivel kellene kezdeni az összezavart állam rendbehozását. Konfuciusz azt mondta, a nevek kiigazításával. A nyegle tanítvány ellent mondott neki. A Mester erre válaszolta a következőket.

„Ha nincsenek rendben a nevek / a beszédet érteni nem lehet / A beszéd ahol érthetetlen / nem lehet létrehozni a műveket sem / A művelődés művei ha célt nem érnek / nincs tere szertartásoknak zenének / Szertartás zene ha nem virágzik / a büntetés a bűn kezére játszik / A büntetés a bűnt ha élni hagyja / azt sem tudja a nép / a kezét-lábát hova rakja”.

2006 szeptemberének magyar valóságára Karátson Gábor így fordította le a tanácsot: a fentiek azt jelentik, hogy csak azt nevezhetjük annak, ami, ami valóban az.

karatson_gabor_by_barabasmarton.jpg

Teljes írás: https://www.ujmuveszet.hu/2018/05/karatson-gabor-emlekezete-a-magyar-festok-tarsasaga-kiallitasa/

rész és egész

 2017.10.23. 09:28

... az ember teremtői gondolata megállt. Az ember azóta is mindent szétszed és zúz, próbálja megismerni mindennek a szerkezetét és az azonnal leálló gondolatával a maga primitív dolgait hozza létre.
- Anasztázia, állj meg! Egyáltalán nem értem. Miért gondolod, hogy az emberi gondolkodás leállt? Amikor az emberek valamit szétszednek, akkor ezt éppen ellenkezőleg, úgy nevezik, hogy újat ismernek meg.
- Vlagyimir, az ember úgy van megalkotva, hogy semmit sem kell szétszednie. Benne... Hogyan is tudnám érthetőbben elmondani? Az emberben úgymond kódolva megőriztetett mindennek a szerkezete. A kód akkor nyílik meg, amikor bekapcsolja saját, az ihletettségben teremtő vágyát.
- Hát, mindegy, úgy sem értem, hogy mi rossz lehet abban, ha az ember elemeire bont valamit és ez miért állítja le a gondolkodását. Inkább valamilyen példán mutasd be!
- Igen, helyes! Megpróbálom egy példán. Képzeld el, hogy kocsid volánjánál ülsz és haladsz a kitűzött célod felé. Egyszer hirtelen eszedbe jut, hogy megnézd, hogy működik a motor, hogyan hajtja a kerekeket. Megállítod a kocsid és elkezded, például, szétszedni a motorját.
- Hát szétszedem, meglátom, hol mi, hogy működik, aztán én magam is össze tudom rakni. Ugyan mi rossz van ebben?
- Hát az, hogy amíg elemeire szedegeted, a mozgásod megállt. A célodba nem jutsz el időben.
- De sokkal többet fogok tudni a kocsimról. Mi van abban rossz, hogy új ismereteket szerzek?
- Miért jó ez neked? A te rendeltetésed nem abban merül ki, hogy javíts! A te rendeltetésed a mozgás élvezete és a TEREMTÉS.

Vlagyimir Megre: Anasztázia sorozat, A teremtés (50-51 old)

Hagyomány és istentudat

 2015.10.13. 19:39

Válság
"A vallásos válságba jutott ember vallásos problematikáját az egyes szellemiségekbe, tudományokba, politikába csak kivetíti. (...) A diszciplínák nem egy utólag majd kialakuló nagy egység előzetes részei, hanem ellenkezőleg, egy ténylegesen megvolt szellemi egység széthullott részei és repeszdarabjai."
A diszciplína a fókuszt a lényegtelen részletre helyezi, ezzel elkülönül az egységtől. Az egységfelfogást megteremteni képtelen.

Vallás
"A vallásnak semmi köze a hagyományhoz. A vallás arról ismerhető fel, hogy először turbában él, másodszor külső Istent tételez fel, akinél védelmet keres, harmadszor, hogy a világban való szenvedésnek gyógyulását az üdvben keresi. A hagyomány viszont: a túrba felszámolásában él, az isteni lényt minden lénnyel azonosnak látja és az alapállást realizálva a megszabadulást keresi. (...)
A vallásból nézve rettenet, ha valaki magát Istennel azonosítja, mert a vallás ezt a kijelentést úgy értelmezi, hogy az ember egynek tartja magát a lét hierarchiájának legmagasabb fokán álló lénnyel. A hagyomány azonban nem vallás. A hagyomány a lélek valóságának természetét keresi, és tudomást szerez arról, hogy Isten valósága és a lélek valósága azonos. Ez a világban levő egyetlen azonosság.  Ziegler és Guénon (...) először fejtette ki, hogy vallás sok van és még több képzelhető el, mert a vallás a történetben keletkezik és a történetben fel is oszlik. Hagyomány azonban csak egyetlen egy van, és minden vallás a hagyománynak időben megjelent alakja."

Tradíció
"Mi a tradíció? "A hagyomány az ember és a transzcendens világ között levő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése. (...) Az emberiségnek nincs kétféle, vagy többféle hagyománya. Nincs külön egyéni, faji, nemzeti tradíció. Minden ember kivétel nélkül az isteni eredetű ősembertől származik. (...)

A hagyomány nem rendszer, hanem rend. A rend arról ismerhető fel, hogy önmagát állandóan javítja. A rendszer organizáció, a rend organizmus. A rendszer, ha valahol nem jó - márpedig mindig kiderül, hogy valahol nem jó - összeomlik. Ha a rend valahol nem jó, önmagát kijavítja. A hagyomány nem rendszer, hanem rend, minden számunkra ismert alakjában, a kínaiaknál, a hinduknál, a hébereknél, a görögöknél. A rend nem zárt és statikus épület, hanem nyílt irány és út. A mahájána a nagy ösvény; a szúfí önmagát tariqának, ösvénynek nevezi; a tao any-nyi, mint út; Én vagyok az út. Az út fölfelé.

A hagyomány az abszolút életrendet nyújtja, amelyben a gondolat annak realizálásától nem választható el. A hagyomány olyan - a világ teremtése előtt levő (preegzisztens) - rend, amely minden világok és az egész létezés számára azonos és érvényes volt, van és lesz."

Úton az anyag világa felé
először: istenkirály
majd: főpap
majd: arisztokrata
majd: nemes
majd: csőcselék (tömegember)
- ideje lesz visszájára fordítani.

Hamvas Béla: Evola, Guénon és Hagyomány című művének részletei felhasználásával.

Az utóbbi kétezer év legnagyobb árulása az öröm üzenetének szenvedéstestbe fordítása.
Tudatból bűntudat, létből küzdés lett.

Kevesen látják, hogy ez a világmodell megbukott. Jóval többen vannak, akik hisznek benne.
Érik az idő, hogy visszájáról színére fordítsuk a világot.

Még nem látszik, mi lehet az ami leváltja a régit. Holott csírájában már jelen van, köztünk létezik.
Tápláljuk elménk akaratával és itassuk szívünk érzelmeivel.

(2015.04.29)

Ha megfelelő vagyok, még félek

 2015.04.23. 10:56

Nem az a legnagyobb félelmünk, hogy nem vagyunk elég jók. Legmélyebb félelmünk erőnk határtalansága. Nem sötétségünk, hanem fényünk az, amitől megrémülünk.

Azt kérdezzük: ’Hogy jövök én ahhoz, hogy zseniális, csodálatos, tehetséges, mesés embernek gondoljam magam?' De ki lennél, ha nem az? Isten gyermeke vagy.

Tovább töpörödve nem a világot szolgálod. Tetted világtalan, ha magad kicsinyíted, hogy környezeted ne féljen tőled. Mindannyian ragyogásra rendeltettünk, úgy, mint a gyermekek.

Arra születtünk, hogy létünkkel Isten dicsőségét önmagunkban megtestesítjük. Ami nem csak néhányunkban, de mindenkiben ott van. Amint fényünket engedjük szétáradni, ugyanezt indítjuk be öntudatlanul másokban is. Amint mi megszabadulunk félelmeinktől, jelenlétünk autómatikusan megszabadít másokat."

Marianne Williamson Visszatérés a szeretethez: Gondolatok a Csodák Kurzusa alapelveiről című könyvéből fordította Garaboncos

 

Our deepest fear is not that we are inadequate. Our deepest fear is that we are powerful beyond measure. It is our light, not our darkness that most frightens us. We ask ourselves, Who am I to be brilliant, gorgeous, talented, fabulous? Actually, who are you not to be? You are a child of God. Your playing small does not serve the world. There is nothing enlightened about shrinking so that other people won't feel insecure around you. We are all meant to shine, as children do. We were born to make manifest the glory of God that is within us. It's not just in some of us; it's in everyone. And as we let our own light shine, we unconsciously give other people permission to do the same. As we are liberated from our own fear, our presence automatically liberates others.

A Return To Love: Reflections on the Principles of A Course in Miracles, Harper Collins, 1992. - by Marianne Williamson

Teremtmény-alkotmány

 2015.01.26. 18:04

Ki folyton kiabál és lázad, nem kenyere az alázat.
Ki isteníti népét, arctalan tömegből kapja pribékét.
Ki múltban keres igazságot, szemén az lesz a hályog.
Ki tömeg nagyságára ad, magától emberséget tagad.
Ki előre mutat, szándéka irányában halad.
Ki másra mutogat, harci szekéren szalad.
Te magad vagy az, amilyen neked a világ.

Képzelet

 2015.01.02. 16:48

Imagine - John Lennon

Képzeld el, hogy nincs mennyország
Könnyen megy, megpróbálhatod
Pokol sincs alattunk
Felettünk csak az ég
Képzeld el, hogy minden ember
Csak a mának él

Képzeld el, hogy nincsenek országok
Nem túl nehéz
Nincs miért ölni vagy meghalni
És vallás sincs
Képzeld el, hogy az emberek
Együtt, békében élhetnek.

Álmodozó vagyok, mondhatod
De vannak még sokan
Remélem, egyszer közénk állsz te is
Így a világ egységben lesz megint

Képzeld el, hogy nem létezik vagyon
Vajon meg tudod-e tenni?
Nincs kapzsiság vagy éhség
A testvér nem ellenség
Képzeld, hogy a világból az emberek
Mind részt kapnak; a világ így kerek.

Álmodozó vagyok, mondhatod
De vannak még sokan
Remélem, egyszer közénk állsz te is
És a világ egységben lesz megint

john-lennons-imagine-lyrics.jpg

Matematika

 2014.10.04. 19:22

A derivált nem nulla, így a függvény a végtelenségig differenciálható. Integrálva a végtelen felé konvergálok.
(2014 szeptember 24)

Kocsi, ló, kocsis és gazda

 2014.04.16. 14:43

"Az ember egy összetett szervezet" mondta, "négy részből áll, amik között esetleg van kapcsolat, esetleg nincs, vagy esetleg rossz a kapcsolat.  A kocsit a lóval rúd köti össze, a lovat a kocsissal a gyeplő, a kocsist a gazdával a gazda hangja.  De a kocsisnak hallania és értenie kell a gazda hangját.  Tudnia kell vezetni és a lovat be kell tanítani, hogy engedelmeskedjen a gyeplőnek, hogy a ló és a kocsi között jó legyen a kapcsolat a lovat jól kell befogni.  Így három kapcsolat van ennek a bonyolult szervezetnek négy része között.  Ha valami hiányzik ezekből a kapcsolatokból a szervezet nem működhet teljes egységként.  Épp ezért az összeköttetések ugyanolyan fontosak, mint maguk a 'testek'.  Önmagán dolgozva az ember egyszerre dolgozik a 'testeken' és az 'összeköttetéseken'.  De ez két különböző munka.

Az önmagunkon való munkát a kocsissal kell kezdeni.  A kocsis az elme.  Ahhoz, hogy hallja a gazda szavát, először is nem aludhat, fel kell ébrednie.  Akkor meg kiderülhet, hogy a gazda olyan nyelvet beszél, amit a kocsis nem ért.  A kocsisnak meg kell tanulnia ezt a nyelvet.  Amikor megtanulta, érteni fogja a gazdát.  De ugyanakkor meg kell tanulnia a lovat hajtani, befogni a kocsiba, etetni és tisztítani és a kocsit rendben tartani - mert mi haszna lenne, hogy érti a gazdát, ha abban a helyzetben van, hogy semmit sem tud tenni?  A gazda mondja neki, hogy induljon el.  De képtelen elindulni, mert a ló nincs megetetve, nincs befogva és nem tudja, hol van a gyeplő.   A ló az érzelmeink.  A kocsi a test.  Az elmének meg kell tanulnia az érzelmeket irányítani.  Az érzelmek mindig húzzák a testet maguk után.  Az önmagán való munkának ebben a sorrendben kell haladnia.  De megint figyeljék meg, hogy a munka a 'testeken', vagyis a kocsison, a lovon és a kocsin egy dolog.  És a munka az 'összeköttetéseken' - vagyis a 'kocsis' felfogásán, amely a gazdával köti össze; a 'gyeplőn', ami összeköti a lóval; a 'rúdon', a 'hámon', amik a lovat a kocsihoz kötik - teljesen más dolog.

Néha megtörténik, hogy a testek jó állapotban vannak, de az 'összeköttetések' nem működnek.  Akkor mi haszna van az egész szervezetnek?  Éppúgy, mint a fejletlen testek esetében, az egész szervezet alulról van irányítva, vagyis nem a gazda akaratából, hanem a véletlenek által.

(részlet P. D. Ouspensky: Egy ismeretlen tanítás töredékei című könyve 5. fejezetéből)


Elmejáték

 2014.02.09. 23:10

Gondolkodom tehát vagyok. Cogito ergo sum.
EGO

Az ego imája

 2014.02.09. 23:04

Bűbájos Legfőbb Kormányzónk, Mammon!

Nagy testvér, ki a Keleti Plázában és a West Endben és sok helyen vagy, szent nekünk minden neved, képmásod és intézményeid!  Jöjjön el a te Kánaánod. Akaratod töltekezzen vágyakban és gyárakban, sokasodjon gumiszerű szabályban és örök akciós árakban.

Hozz számunkra gazdagságot a földön és extra profitot egymás közti viszonyainkban, hogy mindent megtegyünk érted.  Mindennapos híreinket és tárgyainkat nekünk add meg, ne az ellenünk vétkezőknek.  A szerencse ördöge kegyelmezzen nekünk és nyerjük meg régóta vágyott anyagi javainkat.  Vígyél minket kísértésbe újabb leárazásokkal, szuper- és hypermarket akciókkal és reklámokkal.  Legyen Valentin nap és Karácsony egész évben.  Védj meg bennünket az önmérsékletet és fenntarthatóságot hirdetőktől.  Mert tiéd az ár, a piac és a lelkünk.  Most és halálunkon túl is, mert abban meg végképp nem hiszünk.

Ne vígy minket megértésbe de szabadíts meg a csendtől, mert tiéd a sokaság, a hatalmasság és a dicsfény amíg jó üzletet köthetünk veled. Mámen.
(2012 május 14)

Mammon_und_sein_Sklave.jpg

Felemelkedés Karnevál módra

 2013.08.17. 00:18

A Karneválban, mint alapműben, természetesen szerepel a felemelkedés, bár ott mennybemenetel a neve.

"Fanny int. A szalonban. Apo-thó-zis? Jól mondom? Ott van már egy hete, még több, igen, kilencedik napja. Elhívatta Tibold atyát, és vele bezárkózott, és valamit írtak, egész délután és este, fél tizenkettőig írtak, akkor Tibold atya elment, Lala letérdelt, Tibold atya megáldotta őt, és sírt, én is sírtam, Lala mellén kezét összetette és imádkozott. Nagyon szép volt. (...) Meg akar halni? kérdem. Lala kezét fölemelte. Az olyan lelkek, mint én, szólt, nem halnak meg, hanem egyenesen a mennybe szállnak. (...) Mit csinál? kérdeztem. Mennybemenetelemre készülök, szólt. Ez az én megdicsőülésem. Még soha a földön nem élt senki, aki ártatlanul annyit szenvedett, mint én, és önmagát másokért föláldozta, s ezért bére csak hálátlanság volt és árulás és megalázás és bántalom. Mártírok jutalma, akik tiszta lelküket másokért feláldozták, de őket a gonoszok csak megtaposták. Ez az po. Apo. Apotheozis. Jól mondom? Mártír voltam, és az én jutalmam a megdicsőülés. Lala könnyezett, és keresztet vetett. (...) Ott ült az asztal tetején a fotőjben, mint az oltáron, fehér selyemruhájában és szattyáncipőjében, tényleg olyan volt, mint az angyal, és én akkor sírni kezdtem, de Lala azt mondta, ne sírjon, sőt örüljön, olyat láthat, amit élő ember még alig látott, egy tiszta lélek megdicsőülését. Tényleg fel fog szállni az égbe? Fel fogok szállni, gyermekem."

Egység

 2013.08.08. 19:07

A kereszthalál megelőzi az újjászületést.
A kereszt halála előkészíti a feltámadást.
2013 május 12

Forma és tartalom: régi és új

 2013.06.12. 12:49

“Az angyalok feladata - többek között - a formateremtés. A forma megfelel annak a szellemi tartalomnak, amit a földi ember kifejlesztett magában.  Ezek a tulajdonságok, ez a szellemi tartalom állandóan változik.  Ennek következménye az, hogy a régi forma már nem felel meg az új tartalomnak. 

A Sötétség Angyalai segítenek nekünk lerombolni a régi formákat, hogy az új lehetőségét előkészíthessük.  Egy régi forma egy földi, régi házhoz hasonlítható, ami már nem elégíti ki tulajdonosának igényeit.  A tulajdonos új házat szeretne építeni, de csak ez az egy telke van. így hát, mielőtt újat építhetne, le kell bontania a régit. 

A munkások, akik a régit bontják, lehet, nem ugyanazok, akik az újat fogják felépíteni, de ez nem jelenti azt, hogy a bontással foglalkozó munkások rosszak!  Az evolúció hátterében is angyalok húzódnak meg.”
(Balogh Béla: Végső valóság)

Az ember ugyancsak lebont és felépít, az anyagi és a láthatatlan világban egyaránt.
Feladatunk ezek elfogadása, megismerése és kiegyensúlyozása saját magunkban.
Mindannyian bontók és építők vagyunk, a le és fel kettősségében hintázva.

Perspektíva

 2013.06.12. 12:31

Lassítás nélkül sohasem ismered fel,
hogy a tömeggel futva világunk rohanását te okozod.

Egy-másra utalva

 2013.05.30. 23:15


embertragediaja-kep1.png

Míg az út-on járnak az emberek,
Nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
Nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektől nem jön ártalom,
A fejedelemtől sem jön bántalom.
Mikor ezek ketten veszteg maradnak,
Erényeik összefonódnak.
(Tao Te King, Weöres Sándor fordítása 60.vers)

süti beállítások módosítása