A Karneválban, mint alapműben, természetesen szerepel a felemelkedés, bár ott mennybemenetel a neve.

"Fanny int. A szalonban. Apo-thó-zis? Jól mondom? Ott van már egy hete, még több, igen, kilencedik napja. Elhívatta Tibold atyát, és vele bezárkózott, és valamit írtak, egész délután és este, fél tizenkettőig írtak, akkor Tibold atya elment, Lala letérdelt, Tibold atya megáldotta őt, és sírt, én is sírtam, Lala mellén kezét összetette és imádkozott. Nagyon szép volt. (...) Meg akar halni? kérdem. Lala kezét fölemelte. Az olyan lelkek, mint én, szólt, nem halnak meg, hanem egyenesen a mennybe szállnak. (...) Mit csinál? kérdeztem. Mennybemenetelemre készülök, szólt. Ez az én megdicsőülésem. Még soha a földön nem élt senki, aki ártatlanul annyit szenvedett, mint én, és önmagát másokért föláldozta, s ezért bére csak hálátlanság volt és árulás és megalázás és bántalom. Mártírok jutalma, akik tiszta lelküket másokért feláldozták, de őket a gonoszok csak megtaposták. Ez az po. Apo. Apotheozis. Jól mondom? Mártír voltam, és az én jutalmam a megdicsőülés. Lala könnyezett, és keresztet vetett. (...) Ott ült az asztal tetején a fotőjben, mint az oltáron, fehér selyemruhájában és szattyáncipőjében, tényleg olyan volt, mint az angyal, és én akkor sírni kezdtem, de Lala azt mondta, ne sírjon, sőt örüljön, olyat láthat, amit élő ember még alig látott, egy tiszta lélek megdicsőülését. Tényleg fel fog szállni az égbe? Fel fogok szállni, gyermekem."