Kocsi, ló, kocsis és gazda

 2014.04.16. 14:43

"Az ember egy összetett szervezet" mondta, "négy részből áll, amik között esetleg van kapcsolat, esetleg nincs, vagy esetleg rossz a kapcsolat.  A kocsit a lóval rúd köti össze, a lovat a kocsissal a gyeplő, a kocsist a gazdával a gazda hangja.  De a kocsisnak hallania és értenie kell a gazda hangját.  Tudnia kell vezetni és a lovat be kell tanítani, hogy engedelmeskedjen a gyeplőnek, hogy a ló és a kocsi között jó legyen a kapcsolat a lovat jól kell befogni.  Így három kapcsolat van ennek a bonyolult szervezetnek négy része között.  Ha valami hiányzik ezekből a kapcsolatokból a szervezet nem működhet teljes egységként.  Épp ezért az összeköttetések ugyanolyan fontosak, mint maguk a 'testek'.  Önmagán dolgozva az ember egyszerre dolgozik a 'testeken' és az 'összeköttetéseken'.  De ez két különböző munka.

Az önmagunkon való munkát a kocsissal kell kezdeni.  A kocsis az elme.  Ahhoz, hogy hallja a gazda szavát, először is nem aludhat, fel kell ébrednie.  Akkor meg kiderülhet, hogy a gazda olyan nyelvet beszél, amit a kocsis nem ért.  A kocsisnak meg kell tanulnia ezt a nyelvet.  Amikor megtanulta, érteni fogja a gazdát.  De ugyanakkor meg kell tanulnia a lovat hajtani, befogni a kocsiba, etetni és tisztítani és a kocsit rendben tartani - mert mi haszna lenne, hogy érti a gazdát, ha abban a helyzetben van, hogy semmit sem tud tenni?  A gazda mondja neki, hogy induljon el.  De képtelen elindulni, mert a ló nincs megetetve, nincs befogva és nem tudja, hol van a gyeplő.   A ló az érzelmeink.  A kocsi a test.  Az elmének meg kell tanulnia az érzelmeket irányítani.  Az érzelmek mindig húzzák a testet maguk után.  Az önmagán való munkának ebben a sorrendben kell haladnia.  De megint figyeljék meg, hogy a munka a 'testeken', vagyis a kocsison, a lovon és a kocsin egy dolog.  És a munka az 'összeköttetéseken' - vagyis a 'kocsis' felfogásán, amely a gazdával köti össze; a 'gyeplőn', ami összeköti a lóval; a 'rúdon', a 'hámon', amik a lovat a kocsihoz kötik - teljesen más dolog.

Néha megtörténik, hogy a testek jó állapotban vannak, de az 'összeköttetések' nem működnek.  Akkor mi haszna van az egész szervezetnek?  Éppúgy, mint a fejletlen testek esetében, az egész szervezet alulról van irányítva, vagyis nem a gazda akaratából, hanem a véletlenek által.

(részlet P. D. Ouspensky: Egy ismeretlen tanítás töredékei című könyve 5. fejezetéből)


süti beállítások módosítása