Semmi sem külső vagy belső, mindennek a forrása te vagy.  Ezt elsőre nehéz megérteni.

A német nemzetet például erős igazságtalanság érte az első világháborút lezáró békével.  A tüske folyamatosan mélyülő sebet hozott létre, ami démoni negatív érzéseket táplált.  A szuggesztiót könnyű volt befogadniuk, mert vágytak annak befogadására.  A felszíni üzenettel egyet értettek és ezt követően a szuggesztió belsővé vált.  A sértett többség elsöpörte a józan kisebbséget.

Két védekező rendszerünk van: az immunrendszer és a tudat.  A tudat védekező mechanizmusainak egyike az elfojtás, ami testileg annak felel meg, amikor pl. kenyőcs alkalmazásával a test felszínén lévő betegséget beljebb nyomjuk.  Az elfojtott érzelem ugyanúgy bennünk van, mint az elfojtás előtt, csak nincs tudatunk róla.  Megteremti amire vágyott vagy bevonzza amit el akart kerülni és ennek eredményét tapasztaljuk meg hétköznapi életként.  Így ismétlődnek életünk mintái.

Ha úgy tetszik, hogy a boldogság eddig elkerült akkor ismerd fel, hogy te kerülted el eddig a boldogságot.  A kettő nem ugyanaz.  Az első eset az ok kívül helyezése: „nem én vagyok a felelős”.  Mi magyarok imádjuk ezt: Trianon a felelős, a nagyhatalmak, a zsidók.  A kommunisták, a szlávok, a szerbek, a románok, a cigányok.  A homoszexuálisok, a balkezesek, a jobbkezesek, a fogyatékosok, a tehetősek, a vezetők...  sőt: egyenesen maga az ördög.  Mindenki más, csak nem mi, csak nem én.  Félre lettünk vezetve.  Meg lettünk tévesztve, be lettünk csapva, át lettünk verve.  Ahogy már a szüleink és az ő szüleik és aztán a nagyszülők és még sok-sok generáció, mindazok akik a kettősség káprázatában éltek.  Mi vagyunk a jók és mi vagyunk a szerencsétlenek, mert a külvilág gonosz.  Felelősség?  Dehogy mi, mindig másokat okozzák a bajt.

Annak belátása, hogy ez hibás gondolkodás, az első lépés.  Az első lépés az úton, amely e gyógyuláshoz és a boldogsághoz vezet.
Külső ellenséget könnyen talál aki önmagának ellensége.  Barátot nehezen talál aki magával nincs barátságban.
(2012. május 1.)