„A félelem, a megismerés bizonyos fokozatán túl, valóban fölösleges teher, amelyet le kell vetni, hogy a lélek fölszárnyalhasson.  Addig azonban szükséges nehezék.  Aki súlytalan belül, azt minden ösztönszélroham elsodorhatja. (...) A halandó ember szemére jótékony fátyol borul, amely elrejti előle az étert megtöltő démoni lények asztrálbirodalmát.  Az elixír azonban áttöri a fizikai lét védőgátjait.  Ez még az Adeptusoknál is így történik.  Ők azonban előkészültek rá; kiölték lelkükből a démoni tulajdonságokat, s így hatalmat nyertek az asztrállények fölött.  De akiben élő lánggal lobog az indulatok máglyája, arra rárontanak, és foglyul ejtik.  Saját félelméből, gyöngeségéből fonnak hurkot köréje.” (Szepes Mária: Vörös oroszlán)

A félelem az elme terméke és semmi köze a lélekhez, mondta tanítóm.  Akár a lélek, akár az elme a lakhelye, az érzések és gondolatok megtisztításával a félelem lehúzó súlya nem képes hatni többé.  A félelemtől való megszabadulást segíti a megértés tudatossága.  Ez a misztikus beavatás egyik kulcsa.